Hírek

2020.10.10.

Köszönjük, hogy velünk túráztatok!

Köszönjük, hogy velünk túráztatok!

Talán nyugodtan mondhatjuk, hogy nagy sikerrel lezajlott a mai napon a Kéktúrázás napja. Az eddigi visszajelzések alapján egybehangzóan csupa pozitív hírt kaptunk a túrákról.

Köszönjük nektek, hogy részvételetekkel értelmet adtatok ennek az eseménynek! Köszönjük, hogy velünk töltöttétek ezt a csodás őszi napot az erdőben! Köszönjük, hogy együtt kirajzoltátok a térképre az egész országot átszelő, majd 1200 km hosszú Országos Kéktúra nyomvonalát! Részletesebben a TÉRKÉP menüpontban találjátok meg a 70 GPS-követő által meghúzott egyenest.

Természetesen köszönjük mind a 70 csapat szakaszfelelősének, hogy teljes lelkesedéssel és odaadással vezették a természetjárókat a kék sáv mentén, igazi házigazdák voltak ezen a napon.

Ha vannak képeitek, történeteitek erről a napról, akkor arra kérünk benneteket, hogy osszátok meg egymással és velünk is.

Még egy utolsó hír erejéig hamarosan visszatérünk. Addig is mindenkinek jó pihenést kívánunk!

Miben segíthetünk?