MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalai  MTSZ   MTSZ térképportál   Természetjáró   Turista Magazin   TuristaShop   TEKA-kártya   Gerecse50

Túra az Alföldi Kéktúra (AK) mentén

AK
103
Eszköz 126.6 km
Eszköz 190 m

Érsekhalmáról indulva régészetileg és természetileg értékes és érdekes területeken és azok közelében fogunk túrázni. Észak felé indulunk, ahol meredek löszfal jelzi, hogy az Érsekhalmi Földvár mellett haladunk el. Az egyik legjelentősebb bronzkori földvárunk sáncai a Duna egykori ártere fölött 10-15 m. magasan helyezkednek el. A földvár régészetileg és természetileg is védett terület. A Duna-völgyi főcsatorna gátján baktatunk néhány kilométert a következő látványosságig, a Hajósi pincesorig, ami egyben bélyegzőhely is. Szerencsére nem aszfaltozott gát, így ép futóművel érkezhetünk a Hajósi műemlék pincefalu borospincéihez. Az 1700-as években a környékre betelepített németajkú lakosság keze munkája nyomán meghonosodott borkultúra mai "gyümölcseit", a különleges zamatú borokat a löszfalba vájt 1100 pincében érlelik. A Judit panzióban bélyegezhetünk, majd a kis kitérő után ott folytatjuk, ahol korábban már jártunk, a főcsatorna mellett haladunk tovább Császártöltés felé. A rendezett és takaros Császártöltés környéke egykor az ország egyik állóvizekben leggazdagabb területe volt. A régen vízjárta ártereken ma, a lecsapolások után szántóföldek vannak. Utolsó megmaradt vízes területe, az egykori ős-Duna meder feltöltődése során keletkezett tőzeges, ma védett lápvonulat, az úgynevezett Őrjeg . Ennek középső része, Császártöltés határában a Vörös mocsár, aminek élővilágát egy tanösvény mutatja be. Császártöltés főutcájának aszfaltja után mezőgazdasági területek, szőlők és gyümölcsösök között kanyargunk majd egy tanya előtti fatörzsön találjuk a Kadarka lenyomatot. A végpont, Kéleshalomra érésig még lesz részünk erdővel árnyékolt szakaszokban is a homokdombokon, a végén pedig Kéleshalom központjában pecsételhetünk.

A túranap hosszabbításához és színesítéséhez ajánljuk a TEKA-kártya szállás, utazás és program kedvezményeit. A több száz szolgáltatás közül itt választhatsz az útvonalnak és terveidnek megfelelőt.

Üzenőfal

Még nem írt senki az üzenőfalra.

Üzenetíráshoz lépj be a felhasználói fiókodba!