MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalai  MTSZ   Természetjáró   Turista Magazin   TuristaShop   TEKA-kártya   Galyatető Turistacentrum   Gerecse50

Túra az Alföldi Kéktúra (AK) mentén

AK
113
Eszköz 1Nyílt túra
Klasszikus túraKlasszikus túra
Eszköz 117.7 km
Eszköz 115 m

Az Orosháza, Szentes, Hódmezővásárhely háromszög középpontjából indulunk túrázni. Hosszú egyeneseket megyünk tanyától tanyáig végtelen alföldi szántók, mezők között. Az egyutcás spagettiforma település, Ótompahát összes házát megtekintük majd a sokkal nagyobb s nevében is nagy Nagymágocs felé haladunk, aminek építészeti különlegességi is vannak. A községben, a volt Károlyi uradalmi birtok területén több épületet is Ybl Miklós tervezett. Központi turisztikai látványossága a 19.sz-i eklektikus neobarokk Károlyi-kastély, melyet a Mágocs-ér, egy abból felduzzasztott horgásztó és egy ősfás angolpark vesz körül. Nagymágocs után megművelt területek, majorok, akácsor mellett haladunk el és a Mágocs-eret keresztezve érkezünk utunk végpontjára, Árpádhalomra, amit a karéjban elhelyezkedő ormok sora miatt régen Héthalomnak hívtak. Megpróbálhatjuk felfedezni a halmokat illetve a Károlyi -Berchtold kastélyt, amiben ma iskola és könyvtár működik. Kuriózumnak számít a kastély közelében álló,1920/21-ben épült, favázas (Fachwerk) római katolikus kápolna, ami mellett közvetlenül elhalad a kék jelzés.

Üzenőfal

Még nem írt senki az üzenőfalra.

Üzenetíráshoz lépj be a felhasználói fiókodba!