MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalai  MTSZ   MTSZ térképportál   Természetjáró   Turista Magazin   TuristaShop   TEKA-kártya   Gerecse50

Hír

2024.09.23.

Most kezded a kéktúrázást? Így készülj fel!

Most kezded a kéktúrázást? Így készülj fel!

Nincs is jobb alkalom elkezdeni a kéktúrát, mint a Kéktúrázás Napja! Ha most tervezed az első kilométereket, olvasd el ezeket a fontos tudnivalókat, amelyekre nem árt odafigyelni.

Kezdjük az alapoknál: a kéktúra három nagyobb túramozgalmat ölel fel: az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát. Az októberi rendezvény mindhárom kéktúrát lefedi, így egy nap alatt a résztvevők körbetúrázzák az országot. Fontos tudni, hogy a Kéktúrázás Napján a túraszakaszok hossza és számozása nem egyezik meg a hagyományos kéktúrás szakaszokkal. A több mint 2580 km hosszú Országos Kékkört a rendezvényre 143 darab, egy nap alatt lejárható túraszakaszra bontottuk. A kiírás általános szabályai szerint nem kell egymást követő sorrendben haladni a teljesítéssel, így teljesen mindegy, hol kezded el, a lényeg, hogy bélyegzőhelytől bélyegzőhelyig haladj.

Bármelyikről is beszéljünk a három közül, a szabályok ugyanazok. A kéktúra útvonalkövető túramozgalom, vagyis ha el akarsz jutni A-ból B-be, akkor a fehér alapon kék sávval jelölt útvonalon kell haladnod, útközben pedig a megfelelő kéktúra igazolófüzetedbe bélyegzőlenyomatokkal és dátumokkal kell igazolnod azt, hogy az útvonalat követve teljesítetted a kihívást.

Ezért az egyik legfontosabb tennivaló először az igazolófüzet beszerzése. Figyelj arra, hogy időben vásárold meg, és ne a túranap előtt usson eszebe. Ha pl. webshopban vásárolsz, a kiszállítási időt számítsd bele, ha pedig boltban keresed, nem biztos, hogy lesz éppen készleten. A túranapon a szakaszfelelősöknél nem lesz vásárolható igazolófüzet!

Olvasd el a kiírást!

Rengeteg bosszankodástól megkíméled magad, ha indulás előtt figyelmesen elolvasod a kéktúra részletes kiírását. A füzet elejében és a kéktúra hivatalos oldalán is megtalálod.

A füzeten kívül bélyegzőpárnára és tintára is szükséged lesz, ugyanis a kihelyezett dobozokban csak a gumilenyomatokat találod. Jó, ha van nálad toll is, mert akkor rögtön ki is tudod tölteni a dátumokat, ami elengedhetetlen az elbírálás során.

Ezek után böngéssz a Kéktúrázás Napja honlapján a túrák között, és válassz egy olyan szakaszt, ami felkészültségednek és állóképességednek megfelelő. A távot és a szintadatokat miden szakasznál láthatod a cím alatt, de ha bizonytalan vagy, kérdezz a szakaszfelelőstől a szakasz Üzenőfalán (ehhez be kell lépni előbb a honlapra a regisztrációddal).

Az is szempont lehet a fentieken túl, hogy hány bélyegzőhelyet érint egy szakasz, hiszen a kéktúrázásnak ez az apró mozdulat adja a különlegességét, azt a jó érzést, hogy egy ici-pici részt már teljesítettünk a kitűzött célból. A szakaszok oldalán beágyazott térképen zöld ikonokkal jelöltük a bélyegzőhelyeket. Egyes szakaszoknál előfordulhat a Kéktúrázás Napján, hogy a találkozóhelyeket a közlekedési pontokhoz igazítottuk, így a közeli bélyegzőhely épp az ellenkező irányba kitérő, mint amerre az adott túra halad. Mivel egy csoportban nem mindenki bélyegez feltétlenül, érdemes ezt előre megbeszélni a többiekkel az Üzenőfalon, és eleve beleszámolni ezt az időt is.

Nem minden bélyegzőhely található az útvonal mentén, ilyenkor egy kis kitérőt kell tenni, ami szintén a játék része. A túranapon a szakaszfelelősök nagy figyelmet fognak fordítani a ezekre a helyekre, úgyhogy október 12-én garantáltan bekerülhetnek az első pecsétek a füzetekbe.

Szintén alapvető információ, főleg, ha majd nem szervezett keretek közt folytatjátok a kéktúrázást, hogy az útvonal mindig aktuális trackjeit és a bélyegzőhelyeket csak a hivatalos oldalon, illetve a szintén a Magyar Természetjáró Szövetség kiadásában működő Természetjáró felületein (web és app) találod.

A kéktúrázás kezdő lépései

Olvasd el cikkünket a kéktúrázás kezdő lépéseiről, ahol részletesen bemutatjuk az indulás előtti tennivalókat és tudnivalókat.

Kéktúrázás Napja 2024

Időpont: 2024. október 12., szombat

Szervező: Magyar Természetjáró Szövetség

Túraszakaszok: A Kéktúrázás Napján a túraszakaszok hossza és számozása nem egyezik meg a hagyományos kéktúrás szakaszokkal. A több mint 2580 km hosszú Országos Kékkört a rendezvényre 143 darab, egy nap alatt lejárható túraszakaszra bontottuk. A 10 és 30 km közti hosszúságú túraszakaszok különböző nehézségűek, érdemes a képességeinknek megfelelő szakaszt választani.

Országos Kékkör: Az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RPDDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) összessége.

Szakaszfelelősök: A túraszakaszokat egy vagy több szakaszfelelős kíséri, vezeti. Ők segítenek a logisztika megszervezésében a túra előtt (az adott szakasz oldalán az üzenőfalat figyeljétek) és a terepi tájékozódásban is a túra közben.

Résztvevők: A túranapon bárki részt vehet ingyenesen, az egyetlen feltétel az online regisztráció.

Létszámkorlát: Az egyes túraszakaszoknál 50 főben határoztuk meg a limitet. Ha egy túra betelt, várólistára lehet jelentkezni, így lemondás esetén értesítünk a sikeres jelentkezésről.