MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalai  MTSZ   MTSZ térképportál   Természetjáró   Turista Magazin   TuristaShop   Gerecse50

Túra az Országos Kéktúra (OKT) mentén

OKT
005
kéktúrás bélyegzésre ideális
Eszköz 111.1 km
Eszköz 190 m

Sétánk során alig emelkedünk, mégis fölfelé tartunk: a Kemeneshát kavicstakarójának hátát vesszük célba. Túránk meghatározó elemei a víz és az erdő, pedig beszántott tájon járunk. Alig hagyjuk el Sárvár hangulatos tavait, máris a Rábát keresztezzük. Hosszú aszfaltsétát vált fel az egyenesen vezetett erdei szakaszok füzére, melyeken elérjük Sitkét, ahol a légies megjelenésű, csonka tornyú kálváriakápolna emlékezetes látványa fogad. Sitke után hangulatos szőlők között gyalogolunk át Gércére.


Üzenőfal

Varga Attila Szakaszfelelős 2024.10.06., 12:33
Kedves Csaba!
Én a regisztrációból úgy látom, külön jelentkeztetted a kisfiadat, ezért szerintünk nem törlődik. De ne kísérleteztessük a rendszert, maradjatok inkább!
Sajnáljuk, hogy most nem tudsz velünk tartani!! :(
Jövőre várunk!
Barátsággal: A Szakaszfelelősök
Magyar Csaba | 2024.10.06., 12:04
Kedves Attila!

Sajnos úgy alakult, hogy én nem tudok menni. De a gyermekem (Magyar Barnabás), akit felírtam, ő igen. Ha lemondom a jelentkezésem, akkor ő is törlődik. Ezt hogy tudnánk megoldani a legegyszerűbben? A nagypapája is fel van írva (Stenczel Sándor), vele menne a fiam.

Előre is köszönöm!

Üdv,
Csaba
Varga Attila Szakaszfelelős 2024.10.02., 21:58
Kedves Túratársak!
Sajnos kellemetlen hírünk van a kirándulásunk napján Budapest irányából vonattal közlekedőknek: a napokban észleltük, hogy aznap vágányzár miatt kizárólag átszállással, vonatpótló busz közbeékelésével lehet megközelíteni Sárvárt, ami jelentősen megnövekedett menetidőt jelent oda irányba és hazafelé is. :(

Ez azért jelent problémát, mert a reggeli túrakezdésünket nem lehet későbbre tolni a kora délután Gércéről Sárvárra 13 órakor visszainduló menetrendi autóbuszok miatt, különben azokat lekésve legközelebb csak este fél 6-kor, 4,5 óra várakozás után lesz közlekedés erre az alig 20 perces útra. Ez meg értelemszerűen magával hozná a hazautazások drasztikus késleltetését.

Kérjük, tájékozódjatok a menetrendek.hu vagy az Elvira.hu oldalakon és ellenőrizzétek, hogy melyik reggeli járattal tudtok az indulási időpontra, 9 óra 15-re biztosan odaérni a Vár parkolóhoz.

Nagyon várjuk a találkozást, de szomorúan azt is megértjük, ha néhányan esetleg emiatt inkább másik útvonalat választotok. Most még időben vagytok, át tudtok regisztrálni a még egyéb Kéktúra szakaszok valamelyikére, ha szükséges.

Barátsággal: A Szakaszfelelősök
Varga Attila Szakaszfelelős 2024.09.10., 14:28
Kedves Jelentkezők!
Kétszeres, illetve egyszeres Országos Kékkör teljesítőként köszöntünk mindenkit a Kéktúrázás napja 005., Sárvár–Gérce közötti, 11 km-es, kemenesháti szakaszán. Előzetesen néhány információ az október 12-ei napról, a többit majd szóban.
A jóleső napi túratávolságnál rövidebb és szintemelkedésében is rendkívül kíméletes, amolyan ebéd előtti barátságos séta az Országos Kéktúra vonalán lévő aznapi kirándulásunk. A Nádasdy-vár melletti parkolóból indulva a hangulatos, felújított környezetű tavak és a Csónakázó-tó mentén, Sitke kedves kápolnája mellett haladva, szőlősök közt érkezünk majd meg Gércére, túránk végállomására, útközben erdős és nyílt területek váltogatásait követően.
Kirándulásunk könnyű, barátságos, az alapvető egészségi és napi életviteli megléten túl különösebb erőnléti felkészülést nem igényel. Látnivalója – rövid távja ellenére – megfelelő változatosságot ad a szakaszunk korrekt megbecsüléséhez. Tervezetten egy közbeesően hosszabb pihenőt tartunk Sitkén, a kápolnadombon, ezt is számítva és menetsebességünk alapján várhatóan 12.30 óra környékén leszünk Gércén, a Polgármesteri Hivatalnál.
Aki Országos Kéktúra igazoló füzettel jön, hozzon bélyegzőpárnát, mert aznap 2 pecsét is beszerezhető (Sárvár, Gérce), bevárjuk a műveletet mindenkinél türelemmel.
Az utazáshoz – csak a budapesti relációt tekintve – jó tudni, hogy a reggel 6 órai Bakony IC alkalmas a reggeli érkezéshez Sárvárra (érk. 8.58), de onnan még a vasútállomástól 1,2 km az út a Várhíd baloldalára eső parkolóig (+6 m szintemelkedés rögtön). :) Ez 15 perc távolság az indulópontig, az onnan érkezők még tudnak hozzánk csatlakozni.
Kedves Túratársak! Az MTSZ szabályzatát a jelentkezéssel elfogadva mindenki saját felelősségére vesz részt a programon. Mi, a szakaszfelelősök, nagy örömmel várunk mindenkit, és készülünk a találkozásra.
Ha valaki közben le kívánja mondani a jelentkezését, legyen szíves a felületen a „lemondás” gombra kattintani, mert akkor válik a várólistára feliratkozottak számára láthatóvá a lehetőség. Az Üzenőfalat követjük, lehetőségünk – és szükség – szerint válaszolunk. A kirándulás pedig minden (időjárási) körülmények között meg lesz tartva – nem mint Schneider és Makáts az Operában. :)

Barátsággal: A Szakaszfelelősök

https://www.youtube.com/watch?v=UazsO1FYrG4

"Indulj el egy úton, én is egy másikon.
Hol egymást találjuk, egymásnak se szóljunk.
Aki minket meglát, mit fog az mondani.
Azt fogja gondolni, idegenek vagyunk."
Üzenetíráshoz lépj be a felhasználói fiókodba!