MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalai  MTSZ   MTSZ térképportál   Természetjáró   Turista Magazin   TuristaShop   Gerecse50

Túra az Országos Kéktúra (OKT) mentén

OKT
001
kéktúrás bélyegzésre ideális
történelmi emlékek túratörténelmi emlékek túra
Eszköz 118.8 km
Eszköz 1780 m

A Kőszegi-hegység hívogató tömbként tornyosul a nyugat-magyarországi táj fölött. Több okból is kivételes Kéktúra-szakaszt járunk végig. Az osztrák határ, ahogy az írott-kői kilátóból is látható, kettévágja a hegységet, amely ezért évtizedekig elzárt terület volt – a Kéktúra sem érte el a csúcsot. Az említett Írott-kő a Dunántúl legmagasabb pontja, nagyszerű panorámával Burgenland dombjai és az Alpok legkeletibb kétezresei, a Rax és a Schneeberg felé. És éppen ez a hegység harmadik sajátossága: a közel 1200 kilométeres vándorút során csak itt, a nyugati végpontnál túrázhatunk alpi kőzeteken, alpi hangulatok közt. Velemből a fő csúcsra kapaszkodunk, és hosszú erdei sétával, forrásokat és kilátóhelyeket érintve ereszkedünk le Kőszegre, ahol a rendkívül színes, egyedülálló építészetű főtéren ér véget túránk.

Ez a túra idén történelmi emlékek tematikájú:

A túra során legendákkal, anekdotákkal, érdekes történetekkel emlékezünk meg a hajdani osztrák zöldhatárról, a vasfüggönyről, a nyugatra disszidálásról, az akkori határőrök a hazáért teljesített szolgálati munkájáról és mindennapi életéről. Az Írott-kő, a Hörmann-forrás, az Óház-kilátó, a Hétforrás XX.századi múltját különleges szemszögből fogjuk megismerni.

A Velemi Gesztenyenapok rendezvény miatt a túra találkozási pontja a város előtt lesz (üzenőfalon pontosítást adunk). A túra a KÉK+ jelzésen a Szent Vid és a Kéktúra emlékmű érintésével indul, A PIROS jelzésbe, annak kb. 2/3 távjánál csatlakozik be. Ez kb. 1,4 km hossz és kb. 30 m magasság többletet jelent.

Üzenőfal

Ambrus Andrea | 2024.10.12., 8:18:
Tisztelt Turavezető! Sajnos nem tudtunk menni, az autoval gondok vannak igy nem mertem elindulni. Jo túrázást kívánok. Udvozlettel. Ambrus Andrea
Demeter-Molnár Zsuzsa | 2024.10.12., 6:34:
Sziasztok! 2 főre keresek fuvart Kőszegből, a buszt sajnos lekéstük, a következővel nem érnénk oda. Köszönöm, Zsuzsi
Szabó Csaba | 2024.10.10., 8:13:
Köszönjük a lehetőséget de inkább a002 túrán szeretnénk részt venni.
Üdözlettel Szabó Csaba
Donáczy Gábor Szakaszfelelős 2024.10.10., 8:10:
Kedves Andrea!

Lehet jönni kutyával, de szigorúan be kell tartani az erdei kutyasétáltatásra vonatkozó szabályokat, előírásokat.

Üdvözlettel:
Donáczy Gábor
túravezető
Ambrus Andrea | 2024.10.10., 7:39:
Tisztelt Túravezető! Kutyával lehet menni? Jol nevelt iskolázott.Udvozlettel. Ambrus Andrea
Donáczy Gábor Szakaszfelelős 2024.10.09., 22:41
Kedves Túratársak!
A maival együtt már csak 3-at kell aludni és útra kelünk.
Azt szeretném kérni mindenkitől, hogy a Velem falu elején a nagy parkolóba gyülekezzen, itt fogunk mindenkit megvárni. Autóval nem is lehet beljebb menni már és a busz is itt fog letenni reggel.

Mivel a túra tematikája a határőség történetére épül, ezért szeretnék egy nótás menetelést is. Tudom, hogy a hölgyek lesznek többségben, de azért az alábbi két nótát szeretném ajánlani a játékhoz:
1.
Jártunk lent a kéklő Duna partján

Jártunk lent a kéklő Duna partján.
Hóvirágot szedtünk ketten ott.
Ezüst felhők mögé bújt a vén Hold
Százezernyi csillag ragyogott.

Ezüstös holdsugár
Holdsugaras éjen át
Jaj de fáj ó, jaj de fáj
A szívem egy kislány után! X2

Úgy szerettem volna átölelni
Fülébe súgni azt, hogy szeretem
De ő elment és itthagyott engem
Nem törődött többé már velem

Ezüstös holdas éj
Leszek-e még boldog én?
Lesz-e még ó lesz-e még
Ez a kislány az enyém? X2

2.
A határra indul már a...

A határra indul már a sok járőrlegény,
Búcsúcsókot int utána sok sok női kéz,
Száz szál virágszál a sapkájukra hull,
Közben a járőr messze elvonul.
Meg-megcsillan egy-egy könny a rózsás arcokon,
-Találkozunk még édes angyalom!

A határról győzelmesen visszatérünk még,
Ragyogni fog felettünk a messze, kéklő ég.
Míg messze járunk, a szív a szívre vár,
Leszel még boldog, te barna hajú lány!
Rózsává lesz minden, arcon titkon ejtett könny,
Ha majd a győztes járőr visszajön!

Jó felkészülést, találkozunk szombat reggel!

Üdvözlettel:
Donáczy Gábor
túravezető
Kovàcs Nóra | 2024.10.07., 11:28
Kedves Orsi!
Sajnos vàltoztatnom kellett a túràmon, egy másik szakaszra tudok elmenni ami közelebb van, így nem tudlak elvinni. Ne haragudj a kellemetlenségért. Jó túràt kívànok!
Nóra
Demeter Tamás | 2024.09.30., 14:24
Kérek én is mindenkit, hogy ne kocsival gyertek. Ahogy a szakaszfelelős is említette, van busz Kőszegről Velemre! A Kéktúrázás és maga a gyalogos természetjárás csak akkor lesz igazán őszinte és hiteles, ha - lehetőség szerint - kerüljük az egyéni motorizált közlekedést, így a túra nem jár többlet környezetterheléssel.
Gyarmati Eszter | 2024.09.16., 7:43:
Sziasztok, mi is (2fő) autóval érkezünk, beszállnánk a logisztikába. Ahogy Tamásék, de úgy látom arról a lehetőségről lecsúsztunk. A végponton találkozunk valakivel, letennénk az egyik autót, elmegyünk együtt a kezdőponthoz, a túra véngén meg fordítva. Várjuk a jelentkezőket. Akár, ha egy sofőr befér valahova a végponttól a túra végén vissza az is jó szokott lenni. Köszi!
Donáczy Gábor Szakaszfelelős 2024.09.14., 17:43
Kedves Túratársak!

Nem nagyon szükséges a végpont-kezdőpont közötti autókázásban gondolkozni!
Reggel Kőszegről indul busz Velem-be. Kőszegen ingyenes a parkolás ilyenkor.
A túra napján lesz a Gesztenye ünnep és iszonyatosan nagy a forgatag, az autókkal tragikus a kijövetel a reggeli parkolóhelyről. Amikor délután autóval visszamentek a másik autóért, készüljetek arra, hogy sokat kell majd gyalogolni.
6:25-kor indul a busz a Kőszeg buszállomásról és 7:06-ra ér Velem-be.
Hamarosan küldök még információkat a túráról.

Jó készülődést!

Donáczy Gábor
túravezető
Üzenetíráshoz lépj be a felhasználói fiókodba!