MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalai  MTSZ   MTSZ térképportál   Természetjáró   Turista Magazin   TuristaShop   TEKA-kártya   Gerecse50

Túra az Alföldi Kéktúra (AK) mentén

AK
125
kéktúrás bélyegzésre ideális
nemzeti parkos szakvezetősnemzeti parkos szakvezetős
Eszköz 116.7 km
Eszköz 110 m

Madárvilág túra

A kéktúra Biharugra és Körösszakál közötti szakasza az egykori mocsárvidéken, a Kis-Sárréten halad. A Magyarország második legnagyobb halastórendszerét adó mesterséges tavak különleges jelentőségű (Natura 2000) védettséget élveznek növény- s madárgazdagságuk miatt s annak megtartása céljából. Az egykori, gazdag madárvilág a környékbeli halastavakon találja meg életfeltételeit. Rengeteg madár tradicionális költõ-, pihenõ- és gyülekezõhelye található itt évtizedek óta. Biharugra irányából haladva érintjük az Ugrai-halastavakat, ahol szerencsés esetben megfigyelhetjük a vándorúton lévő vadludakat, majd a pusztán, az őszi kikericsek fölötti égen keressük a szintén átvonuló, vagy éppen a telelésre hozzánk érkező ragadozó madarakat. A vércsék, ölyvek, rétihéják között akár réti sasok is felbukkanhatnak.A tavak szélén sűrű nádas és gyékényes terjeszkedik, így a vízfelület a turistaútról kevésbé jól látható viszont a madármegfigyelésre épített tornyokból talán lesz alkalmunk az élővilág megcsodálására. A túra befejező szakasza a Sebes-Körös mentén halad. Az országhatáron átlépő folyó zöldfolyosót biztosít több madárfajnak is, köztük sok énekesmadárnak, melyekkel a jószemű, érdeklődő turista szintén találkozhat, mielőtt végül átsétálunk Békésből Hajdú-Biharba és a Tisza István hídon átkelve megérkezünk Körösszakálra.

A túrát a Körös-Maros Nemzeti Park szakembere vezeti, aki a helyi madárvilágban szívesen és professzionálisan kalauzolja el az érdeklődőket.

A túranap hosszabbításához és színesítéséhez ajánljuk a TEKA-kártya szállás, utazás és program kedvezményeit. A több száz szolgáltatás közül itt választhatsz az útvonalnak és terveidnek megfelelőt.

Üzenőfal

Még nem írt senki az üzenőfalra.

Üzenetíráshoz lépj be a felhasználói fiókodba!